Jelenlegi hely

Címlap

Pillangó

Béka bácsi mesét mond most néktek...

A régi szép időkben, amikor még béka nem volt béka, hanem egyszerűen és szerényen csak királyfi volt, tudjátok gyerekek, ez akkor volt, amikor még a nagyszakállú OSHO bácsinak kissebb szakálla volt, akkor még nem Ő volt Edison, sőt, nem is volt még OSHO bácsi, hanem egyszerűen és szerényen csak BHAGWAN (azaz ISTEN) volt... Szóval ekkortájt éldegélt a királyfi, és semmit sem tudott Bhagwan-ról, és az isten se tudta, hogy királyfi létezik egyáltalán...
Egyszer ez a királyfi babot ültetett, mert olvasta a kertészeti könyvekben, hogy azt ültetni kell. Bele is dugott vagy 7 szem babot a földbe. Aztán pár nap múlva türelmetlen volt, és kiásta az egyiket. Nem látszott rajta semmi. Újabb pár nap múlva kiásta a másikat. Az már elkezdett csírázni. Aztán pár nap múlva látta, hogy bújik a bab kifele, hát segített neki, lekapargatta a földet körülötte. Ki is sütött a nap, és rögtön felégette a szegény fehér csírát... Aztán így sorra, majdnem mindet kiásta, az utolsókat pedig elfelejtette locsolni. Mert OSTOBA volt!
Tehát ha valaki ostoba türelmetlen állat, akkor mondjuk azt, és nem pedig azt, hogy könyörületes.

Persze, azóta Bhagwanból előbb OSHO lett, majd még újabban Edison. Királyfiból egy béka lett. hahahahahahahaha
És béka kertészkedik. És igen, a kertész! Az, aki tudja, mikor kell a babot meglocsolni! Igen az, aki megismeri a pillangót már báb alakban is! Nem ássa ki a babot, hanem locsolgatja, felkötözi, és megvédi mindattól, ami túl durva, túl erős a kis baboknak. Így azok tudnak növekedni. És ez az, ami nem fosztja meg a "fejlődés lehetőségétől". Mert amíg valami/valaki kicsi, addig védelmezni kell. Csak a tudat, csak az, ami választani tud! Tudat nélkül csak reagálni lehet. A csecsemőt óvni, szoptatni, és igen, a kisgyermeket irányítani kell, különben nem növekedhet! Az ostoba anya azonban nem veszi észre azt, hogy a gyermeke megnőtt, és még húsz éves korában is szoptatná őt! Mert az elme mindig rosszul reagál! Reagálni csakis a múltra lehet...