A béka egy agyatlan állat. De már emlékszem.
Igazad van, tényleg nem vagyok agyatlan (vagy mégis?), de állat az tuti. brekk.
Amit olvasol, azt nem én írom, hanem a rólam alkotott elképzelésed.
És amit neked írok, azt Te nem olvasod. Gondolod hogy véletlenül?
Mert:
Mondjuk van egy tapasztalásom/tapasztalásod. Hahahaha. Vagyis volt. hehehehe. És akkor már nincs is, mert hát hol van most? Én nem tudom(hmmm), hogy az emlékeket mi/ki és hol tárolja, de az elme hívja elő (elme vagy Elme vagy ELME? Maszlag, amit teljesen bevettem, így kihánytam, ennyi) illetve fogalmazza meg.
Az elme az, ami kisajátít dolgokat, és a magáénak tekinti. És ekkor mindenben azt keresi, hogy hol támadják azt, ami az "övé".
Mint láthatod. Persze, amikor erre felhívják a figyelmet, akkor az elme gyorsan alkot egy újabb szabályt, mert hát egyébként is szabályokból áll, és ha legközelebb megint ideér, akkor már a szabály alapján elnyomja, azaz nem mondatja ki, nem íratja le azt, ami jön, mert "számol" a következményekkel (is).
Mondhatnánk: az elme rossz. Vagy jó. Vagy irányít. De hát minek mondanánk?
Ha valami (társadalmilag?) hasznosat akarok csinálni, pl. sámlit, akkor az elmét valami módon arra sarkallom, hogy szedje elő azokat az emlékeket, amik ezt lehetővé teszik. Aztán jöhet az anyagbeszerzés, deszka, szögek, kalapács, stb. Szóval, az elme hasznos. Ennél fogva azt is megtehetem, hogy az elmét arra gerjesztem, hogy beszéljen a volt tapasztalásról (ami volt, az nincs).
Pl. egyszer kéknek láttam valakit, másszor meg fehérnek. Csukott szemmel. Ez már nem semmi, úgy-e? Tuti agybaj.
Az elmét használhatom arra, hogy beszéljen egy koanról, egy rejtélyről, vagy annak értelméről. És az elme készségesen megteszi, ha erre sarkallom. Közben mérlegel. Mert mi lesz, ha valaki ezt másként (tán jobban?) látja, én (az elme) meg tévedek?
Az pofára esés lesz, jó nagy, az elme meg nem szeret pofára esni. DE a "béka" IGEN! Mert:
Pl. egy külföldi szidja a magyar (MAGYAR!!!) utakat, árukat, vagy valamit. Akkor én (az elme) egyből harapok, mert engem (az elmét, vagy a maszlagot, amit bevettem, de nem hánytam még ki) bánt, hiszen az enyémet (anyámat) szidja, mert én is magyar (MAGYAR!!!) vagyok!
Hiába tudom, hogy a magyar utak szarok, anyám meg kurva, mégis úgy fáj, mintha anyámat szidná, mert hát az is az enyém (értsd: AZ ENYÉM!!!). A béka meg azt mondja... szóval mondom magamnak (az elmének?) LÓFASZT, hehehe.
Ki mondja? A béka nem beszél. Hűűhahaha.
Ha meg valahogy megsejtem (az elme) hogy nem az enyém, akkor meg minek beszéljek róla?
Csak azért, mert ÉN értem, tudom, hiszen tapasztaltam, TE meg alszol? haha ez meg itten az ego lenne? Abból is van jókora, most ez jó, vagy rossz?
Tehát, beszélek (írok) arról, ami esetleg volt, és már nincs (tehát nem is volt). Ebbe persze belekeverem a saját elmebajomat "agyzavaromat", de mit számít az? Feláldoztam a "bennem élő hallgató bölcset a fecsegő bolondnak"?
És akkor mi van? És ez jó? Avagy rossz?
Kedves Barátom! Komolyan :-) mondom, ne légy már ilyen komoly! Ne azt figyeld veszettül, bőszen, hogy ki mit mond, ki mit ír le, mit gondol, mert akkor az energiád(ammegmi?) huss, elszáll.
Inkább figyeld azt, hogy a szavak (A SZAVAK!!!) mit okoznak belül, mert ott az elme, az ego, és ha az megsértődik, az fáj. És ami fáj, azt nagyon megérzi az ember, hacsak nem szed fájdalomcsillapítót.
Az elme/ego számára a saját szabályai ezek a fájdalomcsillapítók (pl. ilyen: "nem fontos, mit mondanak, csak az, hogy ki mondja" - idézet anyámtól).
A szabályokat az elme azért alkotja, mert így elkerülhetőnek véli az atrocitásokat... De a varangyot kikerülni nem tudod - ha már itt vagy.
Szóval fáj. És amikor fáj, akkor (AKKOR) megpillanthatsz valamit. Fáj némelyik szövegem? Ez az én (mindegy, bárki is vagyok) ajándékom.
Szenvedtél-e már eleget??? Ha még nem, akkor majd fogsz. Ha szerencséd van. Vagy nem. DE HA MÁR ELÉG, akkor! AKKOR!!!!!! Hogy mi van "akkor"? Ki a fasz tudja? Azt hiszed, a "Guru" tudja? Ő nem Te vagy, és ha történetesen megvilágosodik, akkor meg már ő sem lesz Ő, vagy mifene.
DE! Nem számít már (még?), hogy ki az az "agyatlan állat" aki téged (az elmét, azt a lenyomatot, amit a társadalomtól kaptál, amit ekkor megpillanthatsz) sérteget (hiszen itten az egyik legnagyobb sértés a kurvaanyád után/előtt/mellett az elmebaj). És mivel nem számít, ezért (ezért?) megadatik hogy tudhatod és tudod és TUDOD!!! A veréb csipog, a béka meg kotkodácsol.
Semmi sem komoly. EZ SEM. Mert mi komoly? Mi "számít"? Ez az egész (élet?) egy ko(z)mikus tréfa! Vagy mi, hogy a franc essen belé. De innét nézve úgy látszik, tán már belé is esett, haha.
Érzed-e már a saját elmebajodat? Ha nem érzed, az baj (vagy nem). Dilisnek lenni jó, amíg nem tudja az ember. Addig lehet JézusKrisztus, Buddha vagy éppen Napóleon is. Bár mostanában a Buddha a divat.
Ha érzed, akkor meg mit számít, hogy tévedsz? Az e-gazság, amit keresel, (mint e-mail, ejtsd: I-gazság), mondd. mit számít? Gazság az, mondom. Amit arra használnak sokszor, hogy másokat agyonverjenek vele. Vagy a nevében.
Van, ki ezt ordítja: "ébredjetek!". OK. DE ÉN NEM AKAROK FELÉBREDNI. Komolyan nem! Olyan szépeket álmodom... (és ez komoly! hehehe).
Én, az elme/ego. Mert mi más? Mondd, te rájöttél már erre, hogy te sem akarsz? Vagy te akarsz? És ez komoly? HŰHA!

szeretettel,
brekk
és ez komoly!