Miért bújkálnak a látók? - kérdezte valaki a békát.

Szervusztok, először is. Béka néha még köszön is, ha eszébe jut. Na nem udvariasságból, tévedés ne essék!

Érdekes dolog ez a "látás". De egy tuti: a "látók" nem bújnak el, és nem félnek kimondani semmit se. S így ki is mondanak, le is írnak mindent, mindent. Csakhát, az embereket ezt nem hallják, nem olvassák. Vagy ha igen, akkor arra használják fel a hallottakat, olvasottakat, hogy egymást, sőt mit egymást, önmagukat bántsák, basztassák, ítélkezzenek egymáson, jónak-rossznak sorolják be az "infót" (mert annak veszik)... Az a szerencsétlen "látó" ezt is látja - így legközelebb már nem mond csak semmit.

Érdekes dolog ez a "látás". Egyszer csak megjelenik, kb úgy, hogy reggel felébredek, s kinézek az ablakon a hátsó udvarra. S látom ám, hogy mindent belep a szemét, s ez nem éppen szemet gyönyörködtető. Sőt, ha még azt is látom, hogy azt a sok szemetet mind-mind-mind én hordtam oda, (meglehet, másoktól kaptam, de mégiscsak én hordtam oda), nos, akkor inkább becsukom a szemem, alszom tovább. Másképpen: ez a Krisztus féle szálka/gerenda esete.

Még másképpen: ha a "látó" azt mondja, hogy némmá, tökjó minden, szép az élet, merthát az ő hátsó udvara rendben van igen, hát persze hogy problémát okoz annak, aki tele van szeméttel, és minden szar a számára. De bármelyik is, mi mást tehetne? Az egyiknek ez a valóság, a másiknak a másik.

Megint másképp. Érdekes dolog ez a "látás". Ha a "látó" azt mondja, hogy igen, minen rendben, ki hiszi ezt el? És jól van nem is kell elhinni. Érdekes dolog ez a "látás". Mint például: Ha fogok egy biciklit, és szeretném továbbadni (a jövő embereinek) a biciklikészítés és a biciklizés tudományát, mit tehetnék?

Feltétlenül készítek egy dokumentációt. Először is leírom precízen, hogy hogyan, milyen anyagból lehet csövet készíteni a vázhoz. Hogyan lehet gumit csinálni. Küllőket. Láncot. Mindehhez még rajzokat is készítek, sokat, sokat, mindent leírok és elmagyarázok, ha kell, egészen az atomok szintjétől a kormánymarkolaton át a bicikliig.

S lám, elkészül az a bicikli. De most gondban vagyok, mert hogyan írhatom le a biciklizést? Hiszen az ember, aki ráül majd egykor, elsőre tuti pofára esik. Meg másodszorra és harmadszorra is. Mennél bátrabb lesz, annál inkább. Kezét-lábát törheti. Persze, ha ott vagyok, ott van az, aki tud biciklizni, akkor segíthetek. De a pofáraesés akkor is bejön, legtöbbször. De ha nem vagyok ott, akkor csak ennyit írhatok a dokumentációba: LÉTEZIK olyan EMBER, aki TUD biciklizni. és még: TE IS képes vagy rá. Pofára fogsz esni nem egyszer, s nem kétszer. De ne csüggedj, kezdd újra. Vagy csüggedj, de kezd újra.

.... IGEN biciklizni jóóóóó. Attól függetlenül, hogya a pofáraesés elkerülhetetlen....
Hogy hogy jön ez ide? Amikor az ember fia "látni" kezd, ugyanez történik... Először önmagát látja meg, s a pofáraesés elkerülhetetlen, sőt: garantált. Vagyis TUTI.

... Namármost, amikor valaki leesett a bicikliről éppencsak pofára s még tán kezét is törte... S találkozik egy emberrel, aki csillogó szemekkel boldogan ecseteli a biciklizés örömeit, nos, mi történik akkor? Ezer pofáraesettből egy ha lesz, aki újra megpróbálja. A többi azt mondja, hogy az az ember őrült! Biciklizés pedig nem létezik.

PEDIG ... BICIKLIZNI JÓÓÓÓ
szeretettel
brekk