A félelem a gombostű, amivel oda vagy tűzve a helyedre, mint egy légy, amikor a rossz kölkök kitűzik az üzenőfalra.
És már olyan régen oda vagy tűzve, hogy elfeledkeztél róla. Már annyira elfásultál, hogy nem is érzed.
Szépen lassan elfonnyadsz. A félelem az, ami belédmar, amikor mocorogni kezdesz. De az adja a biztonságérzetedet is, mert képzeld csak el, nem kapaszkodsz, és leesel onnét, amit most a helyednek vélsz.
A félelmet - bár lehet másoktól kaptad - de te vetted magadra, pont ezért.
A félelmet éppen ezért senki sem veheti el tőled, azt senkinek sem adhatod át.
Amikor azt gondolod, éppen nem félsz, amikor biztonságban érzed magad valaki oldalán, akkor vágod át magad a leginkább.
Akkor, amikor a csúcson vagy, a csúcson érzed magad.
Az a helyzet el fog tűnni, a félelem meg ismét előjön.
Pont akkor jön majd elő, amikor lent vagy, amikor leszédültél arról a kibaszott "csúcsról" éppen.
És mivel lent vagy amikor ez jelentkezik, azt hiszed, hogy ilyen szar minden.
De ez csak azért van, mert föntről nem nézted meg, lentről meg így látszik.
A félelem ott van, és megemészt mindent, mindent. A szeretetet legelőbb, a többi is könnyen megy.
Te futsz előle, ahelyett hogy megvárnád, és a szemébe néznél.
Mert a félelem te vagy, aminek hiszed magad, azok a személyiségeid, amiket azért alkottál, hogy a helyeden tartsanak. Mint a gombostű a legyet. Egy légy - egy gombostű. De félelem? Ezernyi!
Igy hát a félelem nem mentsvár, és főleg nem az utolsó. De meglehet, ezt felismerned lehetőség az elsőhöz...
brekk